A Google minőségi mutatója gyakran használt fogalom online marketinges berkekben. Nem csoda, hiszen ez nem csak a hirdetés sikerességét – és így az elfoglalt pozícióját – befolyásolhatja, de azt is, hogy mennyi pénzt fizetünk az adott hirdetésért. Éppen ezért érdemes mindig megvizsgálni a minőségi mutatót és elvégezni a szükséges optimalizációt. Ez céljaink eléréhez elengedhetetlen. Blogcikkünkben részletesebben is bemutatjuk a minőségi mutató működését és azt, hogy hogyan lehet rajta javítani.
A minőségi mutató egy diagnosztikai eszköz, amely megállapítja, hogy a Google Ads rendszerén megjelenő hirdetések milyen hatással vannak a felhasználói élményre. Ez egy minőségre vonatkozó becslés, amit a Google rendszere úgy állapít meg, hogy összeveti a hirdetéseinket a pontosan ugyanarra a kulcsszóra korábban (az elmúlt 90 napban) megjelent más hirdetők hirdetéseivel.
A Google három „összetevőből” számítja ki a minőségi mutatót:
A várható átkattintási arány, vagyis a CTR azt mutatja meg, hogy milyen valószínűséggel kattintanak a megjelenő hirdetésedre. Tehát hányan jutnak el az érkezőoldaladra a hirdetésed által.
Vegán hamburgerre keresett rá a felhasználó, de a duplahúsos, szaftos marhaburgereidet kínálta fel neki a kereső? Nos, akkor valószínűleg a hirdetésed nem releváns sem a felhasználó, sem pedig a Google számára. A hirdetés relevanciája ugyanis azt mutatja meg, hogy a hirdetés mennyire egyezik meg a felhasználói keresés mögött rejlő szándékkal („vegán” és „hamburger”).
A felhasználói élmény egy összetett jellemző, és nem csak a designt vagy a betöltés gyorsaságát jelenti. Szerepet játszik itt a navigáció egyszerűsége, a tartalmak és azok aktualitása, az oldal átláthatósága, valamint úgy a konverzió idejéig bármi, amivel a felhasználó találkozik – szóval sok-sok kis szempont együtt.
A minőségi mutató javítása egy komplex, legtöbbször szakmai jártasságot igénylő feladat. Azonban, ha képbe kerülünk azzal, hogy milyen szempontok mentén javítható a minőségi mutató, akkor nem csak a Google Ads rendszerébe nyerünk egy kis betekintést, de a felhasználók – és ezzel célcsoportunk – viselkedésébe is. A cél mindig az, hogy az adott személy minél egyszerűbben jusson el a konverzióig, így például a terméked megrendeléséig.
Az érkezőoldal szövegének mindig összhangban kell lennie a hirdetés szövegével, így tartalmaznia kell azt az üzenetet, amiért a felhasználó a hirdetésre kattintott. Például, ha konyhai kiegészítőket forgalmazol, és a felhasználó a „virágmintás étkészlet” szóra keresett rá, akkor a landing oldalad vizuális és szöveges tartalmainak is egyeznie kell ezzel. Ha innen neki még külön idő- és energiabefektetés, hogy megtalálja az oldalon lévő virágos étkészleteket (mert például az összes étkészletet kilistázza a landing oldal), akkor azt a Google Ads rendszere nem fogja túl ideálisnak értékelni.
Bár a Google azt javasolja, hogy 10-20 kulcsszót alkalmazz minden hirdetéscsoportban, mi ezt nem állítjuk ilyen magabiztosan. A magyar nyelv választékosságának és szinonimáinak köszönhetően ez akár több is lehet. Szűkebb témákban viszont lehet, hogy csak kevesebb kulcsszót (2-3-at) érdemes választani hirdetéssorozatonként.
Érdemes időnként új kulcsszavakat keresni és teszteld őket! A Google Search Console erre nagyszerű lehetőséget kínál, hiszen itt megtalálod a Google keresésből származó forgalmi adatokat (milyen gyakran jelenik meg a webhely a Google keresésben, milyen keresések jelenítik meg a webhelyet és milyen gyakran kattintanak rá), és így a tanulságok levonása után új kulcsszavakat alkothatsz.
Azonban nem csak a kulcsszavak, de a kizáró kulcsszavak alkalmazása is éppoly fontos. Ha nem releváns kulcsszavak alapján kattintanak a hirdetésedre, akkor vedd fel őket a kizáró listára.
Egy találó és releváns hirdetésszöveg legtöbbször eléri a célját. Csakhogy sokszor nem azok a szövegek tarolnak a legjobban, amiket mi gondolunk, éppen ezért mi azt javasoljuk, hogy írj össze többet, tesztelj, és vond le a megfelelő következtetéseket. Jelenleg már bővített szöveges hirdetéseket van lehetőséged létrehozni, így most már több lehetőségünk van karakterszámban, mint korábban és a hirdetésrelevancia miatt sem kell annyira aggódni. Használd ki bölcsen, és ellenőrizd rendszeresen, hogy hogyan teljesítenek az adott szövegek!
Kövess Facebook-on! LinkedIn-en! Instagram-on! YouTube-on! TikTok-on!
Szolgáltatások: