Nagy mérföldkőhöz érkezett Marketinges Erika és csapata: hivatalos Google Partnerek lettünk. Büszkék vagyunk arra, hogy elértük ezt a minősítést, és ezzel hivatalosan is elismert szakértővé váltunk. Most elmondjuk neked, hogy mit jelent ez a gyakorlatban, és hogy hogyan szereztük meg ezt a minősítést.
Dióhéjban ez azt jelenti, hogy a hirdetéskezelési szolgáltatásunk elérte az egyik legmagasabb kitüntetést, így a Google által bizonyítottan maximalizáljuk az ügyfeleink kampányainak sikerességét. Ez több komponensből tevődik össze, úgy mint a Google szakvizsgák megléte, a kezelt hirdetési összeg, valamint a hirdetések teljesítménye.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szakvizsgák jelképezik az elméleti tudást, a kezelt összeg a gyakorlati tudást, a hirdetési teljesítmény pedig az eredményeket.
A Google szakvizsgák megléte amolyan „nulladik” pont a folyamatban (bár ugyan ismétlődő „nulladik” pont), ugyanis a gyakorlatot valamennyi esetben meg kell előznie az elméletnek. Ehhez csapatunk az alábbi tanúsítványokat szerezte meg:
A Google Ads ezen vizsgák mindegyikéhez 75 perces időkorlátot biztosít, és legalább 80%-os eredményt követel meg a minősítés megszerzéséhez. A vizsga magyar nyelven nem érhető el, a minősítést angol nyelven szereztük meg.
Nagyon fontos szempont még a validitás, hiszen a Google egy dinamikusan fejlődő hirdetési rendszer, így minden tanúsítvány 1 évig érvényes, ezt követően meg kell újítani.
Bár elsőre furcsának hangozhat, hogy a kezelt összeg a kritériumok közé tartozik, ennek egészen egyszerű magyarázata van: az elméleti tudás természetesen nem kielégítő a megfelelő mennyiségű (és milyenségű, de erről később) gyakorlati tudás nélkül. Tehát önmagában a szakvizsgák megléte nem bizonyítja azt, hogy valóban értjük is a dolgunkat. És hogyan is mérhetné ezt egyszerűbben a Google, ha nem a ránk bízott kampányok költéseivel?
Ahhoz, hogy Marketinges Erika és csapata Google Partnerré váljon, több mint 10.000 amerikai dollárnak megfelelő összeget kellett kezelnie az elmúlt 90 napban.
Elérkeztünk a legutolsó, és az ügyfél szempontjából talán a legfontosabb kritériumhoz, azaz a teljesítményhez, amit a Google egy úgynevezett optimalizálási pontszámmal mér. Ez azt mutatja meg, hogy a hirdetési fiók mennyire nyújt jó teljesítményt az adott beállításokkal.
Egy 100%-os fiók természetesen a lehető legjobb teljesítményt nyújtja, azonban mivel annak vajmi kicsi az esélye, hogy mindig minden tökéletes legyen, ezért a Google Partner minősítéshez a minimum 70%-os szint került megállapításra – ami szintén egy magas arány.
Tehát ez a minősítés azt jelenti, hogy csapatunk jó, legalább 70%-os optimalizálási pontszámmal kezeli ügyfeleink fiókjait.
Természetesen, mint valamennyi minősítéssel (vagy végzettséggel), ezzel is időnként visszaélnek a szakmában és azon kívül. Éppen ezért a Google a partnerei számára egy, a hivatalos google.com oldalon elérhető „adatlapot” tart fenn.
Marketinges Erika hivatalos Google Parners oldalát itt érheted el:
Kövess Facebook-on! LinkedIn-en! Instagram-on! YouTube-on! TikTok-on!
Szolgáltatások: